A csoda
Lehetséges-e szavakba önteni egy rózsa születésének folyamatát anélkül, hogy az emberben eluralkodjék a csodálat és a gyönyörködés? Határozottan nem! Nemcsak a virágszerető ember mondja ezt, vagy a művészlélek, aki a virágban is a művészetet és a felbecsülhetetlen esztétikai szépséget látja. Nem, ez hazugság lenne. Azonban mégis akadnak olyanok, akik nem tudják mindezt értékelni. Szomorú. Sőt siralmas. Hogy miért? Hiszen sokak szerint „csak” egy virág. Dehogy! Az emberek túl felszínesen gondolkodnak, mellőzve az apró szépségeket és örömöket. Emiatt valóban boldogtalanok. Ezért vettem a bátorságot, és leírtam egy rózsa „életútját” azok számára, akik elidegenedtek a lelkesedés, értékelés és csodálat érzelmeitől.
Rózsának születni és növekedni annyit jelent: csoda. E kicsiny virág tökéletessége és törékenysége elhiteti velünk, hogy a rózsa valóban égi tünemény. Aprócska gyökérkéje kapaszkodik a földbe, mely életet ad és táplálja őt. Száracskája harciasan kitör a felszínre, hátrahagyva a fojtogató sötétséget és megfürödve a ragyogoó napfényben. Az eső lágy cseppjei simogatják és bátorítják őt további növekedésében. Lélegzetelállító! Mi lehet ez? Levélkék, melyek ügyesen követik a szél ritmusát. Ekkor szinte hallani lehet a rózsa lélegzetvételét, mely a piciny, zöld tánctalpak által valósul meg. A természet türelmetlen... Minden élőlény e fennkölt szépség kiteljesedését várja, hogy kifejezze iránta tiszteletét és szerelmét. A gyámoltalan rózsa gyönyörű nagy bimbócskái hasadoznak, a harmatcseppes szirmok illatoznak, és íme, megszületett a kecses virág, mint a tenger habjaiból Aphrodité. Csábító gyönyörűsége és égbe emelkedő tartása elkápráztat mindent, ami él. Határtalan bájával uralkodik minden emberi szív felett: felvidítja a szomorkodót, mámorba ejti a szerelmest, lelkesíti az alkotót, gyászolja a halottat. Nélkülözhetetlen.
A rózsa valóban betölti az emberi élet egy részletkéjét, társként szolgálva minden esemény és érzelem mellett. Tanulja meg az, aki eddig még nem tudta, hogy a rózsa érzelmeink éltető ereje, mely szimbólum egy örökkévalóságon át elismerést, szeretetet és csodálatot érdemel. Engedjük, hogy uralkodjon felettünk.
Lehetséges-e szavakba önteni egy rózsa születésének folyamatát anélkül, hogy az emberben eluralkodjék a csodálat és a gyönyörködés? Határozottan nem! Nemcsak a virágszerető ember mondja ezt, vagy a művészlélek, aki a virágban is a művészetet és a felbecsülhetetlen esztétikai szépséget látja. Nem, ez hazugság lenne. Azonban mégis akadnak olyanok, akik nem tudják mindezt értékelni. Szomorú. Sőt siralmas. Hogy miért? Hiszen sokak szerint „csak” egy virág. Dehogy! Az emberek túl felszínesen gondolkodnak, mellőzve az apró szépségeket és örömöket. Emiatt valóban boldogtalanok. Ezért vettem a bátorságot, és leírtam egy rózsa „életútját” azok számára, akik elidegenedtek a lelkesedés, értékelés és csodálat érzelmeitől.
Rózsának születni és növekedni annyit jelent: csoda. E kicsiny virág tökéletessége és törékenysége elhiteti velünk, hogy a rózsa valóban égi tünemény. Aprócska gyökérkéje kapaszkodik a földbe, mely életet ad és táplálja őt. Száracskája harciasan kitör a felszínre, hátrahagyva a fojtogató sötétséget és megfürödve a ragyogoó napfényben. Az eső lágy cseppjei simogatják és bátorítják őt további növekedésében. Lélegzetelállító! Mi lehet ez? Levélkék, melyek ügyesen követik a szél ritmusát. Ekkor szinte hallani lehet a rózsa lélegzetvételét, mely a piciny, zöld tánctalpak által valósul meg. A természet türelmetlen... Minden élőlény e fennkölt szépség kiteljesedését várja, hogy kifejezze iránta tiszteletét és szerelmét. A gyámoltalan rózsa gyönyörű nagy bimbócskái hasadoznak, a harmatcseppes szirmok illatoznak, és íme, megszületett a kecses virág, mint a tenger habjaiból Aphrodité. Csábító gyönyörűsége és égbe emelkedő tartása elkápráztat mindent, ami él. Határtalan bájával uralkodik minden emberi szív felett: felvidítja a szomorkodót, mámorba ejti a szerelmest, lelkesíti az alkotót, gyászolja a halottat. Nélkülözhetetlen.
A rózsa valóban betölti az emberi élet egy részletkéjét, társként szolgálva minden esemény és érzelem mellett. Tanulja meg az, aki eddig még nem tudta, hogy a rózsa érzelmeink éltető ereje, mely szimbólum egy örökkévalóságon át elismerést, szeretetet és csodálatot érdemel. Engedjük, hogy uralkodjon felettünk.
A témaválasztás igazán különleges. Szép ez a szimbolikus meglátás. Vannak benne egészen jó, és kissé nyers részek. Az olyan ellentmondásokat, mint NAGY BIMBÓCSKÁI, kerüld. Nem lehet kicsinyítő képzőt használni, ha már azt mondod róla, hogy nagy. Az alkotásra irányuló lelki folyamatokat sokszor próbálják megragadni és papírra vetni. Nem könnyű feladat, viszont önismereti szempontból mindenképpen hasznos. Segít szürrealisztikusan kifordulni önmagunkból, átértékelni a tapasztalatokat, de nagy hátránya, hogy a közönségnek csak egy kis rétege fogja kapisgálni az író belső énjét. Vannak irodalmárok, akik sokat nyavajognak és belemagyarázzák, hogy ők bezzeg értik, de ide a bökpőt, ha pl. Franz Kafkát mindenki érti, aki fejet hajt előtte és ónyálog róla. Ezt csak zárójelben jegyeztem meg, egy kicsit elüt a lényegtől, most visszatérek az írásodhoz. Pedzegeted az érzékelést, ami jó. Ha kezdő íróként ez magadtól jön, akkor érdemes oda figyelni rá és utána nézni. Tudnod kell, hogy a líraiság szubjektív, közvetlenebb, a szerző nézőpontját tárja fel, és ez az olvasót csak külső szemlélőként engedi be az író belső énjébe. Talán egy kicsit zavaros. Olyan ez, mint amikor az ember kiteszi a gondolatait az ablakba, mindenki megnézheti, de az mások gondolatvilágától teljesen független. Ez az írásban olyan, mint a festészet. Megcsodálható, érzelmeket, gondolatokat vált ki, viszont hiányzik belőle a dinamizmus. És azért, hogy ezt még is valamilyen tudatalatti szinten sikerüljön elérni, némileg meg kell tagadni önmagunkat itt-ott kisebb részletekben. Egy lehelletnyivel több a kicsinyítő képző, mint amennyire szükség van, ami túldíszítetté teszi a szöveget. PL. Az emberi élet egy részletkéje. Ez már zavaró.
VálaszTörlésTetszett ahogy alkalmaztad a keretet. Leginkább viszont a második bekezdés. Szép meglátás. Csak így tovább, és köszi, hogy megosztottad.
Lehel