Utálom az embereket, és utálom azt, hogy én is közéjük tartozom. Utálom , ha szeretnek és utálok tiltva szeretni. Utálom, ha segítenek, és utálom ha segítenem kell. Utálok veszíteni, s félek, elveszítenek. Utálok hazudni, mert gyalázat jár érte. Félek a nevetéstől, mert azt sírás követi. Utálom a szomorúságot, utálok mindent, amit bánat ölel körül. Utálok várni a holnapra s rettegni annak szeszélyeitől. Utálok bízni valakiben, de félek attől, hogy nem bíznak bennem. Utálok vidáman nevetni, játszani vagy szeretni, mert tudom, hogy mindez nem örökkévaló. Utálom a táncot, mert félek ha elveszítem, belehalok. Utálom a testemet, a szokásaimat, a vágyaimat, mert mindegyik halandó. Utálom a boldogságot, mert félek, nem vagyok rá méltó. Utálom a barátaimat, mert akaratom ellenére is bánthatom őket. Utálok mindent, ami hozzám tartozik, mert ha kell, nem vagyok képes elengedni azokat. Attól rettegek, hogy egy napon magamat is megutálom, s örökre elvesztem önmagamat, és már soha nem leszek az az életvidám, naív és jószívű lány, aki utált ember lenni.
Hát vannak az embernek olyan napjai, amikor minden elég vacak. És van egy olyan korszak, amikor ezek a napok még vacakabbak. A változás kivált némi kiegyensúlyozatlanságot, amíg lassan minden a helyére nem kerül.
VálaszTörlésÚgy érzem, hogy a pillanat hevében mindent leírtál, ami benned volt. Ami az irodalmi jellegét illeti, ingatag ösvényre léptél. Még ha a végén felszínre is kerül a mondanivaló, attól még a szöveg 90 százaléka kimagaslóan negatív vonzattal bír. A felsorolás szintén nem tartozik a pozitívumok közé. De az mindenképpen jó, hogy képes voltál ennyire mélyen megnyílni az olvasók előtt. Le a kalappal. Mivel az emberek legbelsőségesebb dolgai többnyire megegyeznek, de tabunak tartják, hogy beszéljenek róla, ezért jól esik nekik, és közel áll hozzájuk az olyan szöveg, ami a belső énnel foglalkozik. Természetesen vannak különböző érzések, gondolatok is, de ami jobban hat az olvasóra, azok a közös dolgok, ettől közelebbinek érzi magához az olvasottakat.
Visszatérve erre az egypercesre. Az ember íráskor gondolja meg, hogy mit ír. A te szöveged természetesen többről szól, mint belső ömlengésről, de figyelmeztetésként megemlíteném, hogy az olyan szövegek nem szoktak nagy sikert aratni, ahol az ember csak a sérelmeiről számol be. Természetesen írhat az író belső vívódásairól, de előbb tanuljon meg írni. Ettől a szinttől pedig még messze állunk.
Arra kell vigyázni, hogy az olvasót ne terheljük saját problémáinkkal, van neki is elég, és ha már olvas, akkor valószínűleg ki szeretne kapcsolódni és valami pozitívat átélni olvasás közben.
Ami tetszett benne az, hogy úgy írtál a változás depresszív mellékhatásairól, hogy mindezt mellékszálként sikerült beépítened a szövegbe.
Ha javasolhatok valamit, írd újra, valamivel bővebben. Tedd kerekebbé a mondatokat, áss a gondolataid mélyére, csak arra vigyázz, hogy ne az elégedetlenségről, hanem inkább a gondok gyökeréről írj. Elemezd a helyzetet és vond le a következtetést. Illetve ne ismételd annyiszor az utálom szót. Ha szóismétléssel szeretnél élni, akkor javasolnám, hogy próbáld meg versbe szedni.
Minden esetre az írásodat fiatalabbak, mint a te korosztályod, nem nagyon fogják megérteni, de azt hiszem, hogy a nálad idősebbek még a te generáciüdnál is jobban át tudják látni a szöveget.
Üdvözlettel
Lehel
Azt hiszem értjük "Utálod" :P
VálaszTörlés